JÓ TUDNI!
értékes – hasznos – érdekes

A Jó tudni! című oldalcsoportunkban olyan értékes, hasznos és érdekes ismereteket, információkat osztunk meg, amelyek az élet megóvását, illetve az életminőség javítását szolgálják, vagy érdekességük miatt “egyszerűen csak” a közérzetünket javítják.

Emellett olyan embercsoportokról, célkitűzésekről, társadalmi jelenségekről szeretnénk hiteles képet adni, amelyekről – értékességük és hasznosságuk ellenére – általában keveset tudnak az emberek, vagy különösen elterjedtek az előítéletek, félreértések, netán félrevezetések. Célunk ezzel
– egyrészt javítani az érintettek általános megítélését, ezáltal javítani az életüket, illetve eredményesebbé tenni a munkájukat,
– másrészt elsegíteni olyan értékes kapcsolatok kialakítását, lehetőségek kihasználását, amelyekben az ismeretlenség vagy a félretájékozottság akadályt jelentett volna.