ELGONDOLKOZTATÓ

Egyes viccek, anekdoták humorosságuk mellett rámutatnak az emberi lélek rejtelmeire, vagy többnyire inkább gyarlóságaira, amelyeket a ilyen módon sokkal jobban megérthetünk. Ezek közül szeretnék egy kis csokrot átnyújtani ezen az oldalon.
(E viccek, történetek többsége nagyon régi, de sajnos ma is nagyon aktuális, és ennélfogva igen tanulságos.)

 

Kenyértörés

Egy idős férfi, sok-sok év házasság után válókeresetet nyújtott be a bíróságon. Gyermekei megdöbbenve szembesültek ezzel, és először édesanyjukat kérdezték meg, hogy vajon mi vezethetett idáig.
–  El sem tudom képzelni – törölgette könnyeit az idős asszony. – Én mindig maximálisan megadtam a tiszteletet édesapátoknak. Annyira, hogy amikor megszegtem a kenyeret, mindig neki adtam az első szeletet!
A gyermekek megkérdezték a válni akaró édesapjukat is, aki megtörten válaszolt:
– Anyátok annyi éven át kutyába sem vett engem. Még egy rendes szelet kenyeret sem adott nekem, mindig csak a sarkát kaptam!

 

Őszinteség

A filozófia-professzor az egyetemen így kezdte előadását:
–  Ahogy remélem mindnyájan emlékeznek rá, az előző alkalommal azt ígértem, hogy ma az őszinteségről fogunk beszélni, és kértem, hogy feltétlenül olvassák el hozzá Márk evangéliumának 17. fejezetét. Van olyan, akinek bármilyen okból nem sikerült elolvasni?
Senki sem jelentkezett, még csak meg sem szólalt, csak néhány köhintés és egy kis zacskócsörgés zavarta meg a kínos csendet.
– Nos – vonta fel szemöldökét a professzor. – Márk evangéliuma 16 fejezetből áll. És most beszéljünk az őszinteségről!

 

Fekete tollak

A faluban élt egy pletykás öregasszony. A plébános sokszor igyekezett jó útra téríteni, de sehogy sem sikerült. Az öregasszony nagyon sokszor hívta már meg a plébánost ebédre, aki úgy döntött, most végre elfogadja a meghívást.
– Rendben, de az a kérésem, hogy abból a szép fekete kakasából főzze meg az ebédet!
– Persze, ahogy óhajtja, tisztelendő atyám! – Örvendezett az asszony.
– És szeretném, ha a tollait pedig összegyűjtené egy zsákba.
– A kakas tollait? Egy zsákba?!
– Pontosan, és mind egy szálig meglegyen ám!
Elérkezett az ebéd ideje. Jóízűen elfogyasztották a bőséges, finom ételt, majd a plébános rákérdezett:
– Megvannak a tollak?
– Meg, de még mennyire! Itt vannak, ebben a zsákban! – mutatta büszkén az öregasszony.
– No, akkor fogja kend a zsákot, és jöjjön velem.
A plébános fölvezette a csodálkozó öregasszonyt a templomtoronyba.
– Most pedig nyissa ki a zsákot, és szórja ki a tollakat! – Rendelkezett a pap.
Az öregasszony ki is nyitotta is zsákot, és szórni kezdte a tartalmát. A szél csak vitte, vitte  a fekete kakastollakat, szerteszét a faluban.
– Készen van – jelentette elégedetten az asszony.
– Akkor már csak az a kérésem, hogy szedje össze a tollakat, és gyűjtse vissza a zsákba!
– De tisztelendő atyám, hát az lehetetlen! – tiltakozott elképedve az asszony.
– Na látja – bólintott a derék plébános. – Ilyen a pletyka is! Szórja, csak szórja kend, de azt már nem tudja, hogy hová érkezik és kinek árt vele. Visszavonni, összegyűjteni, jóvá tenni pedig soha többé nem lehet!

 

Libaügyi szaktanácsadás

Réges-régen, amikor még nagyon nehezen és drágán lehetett állatorvost keríteni, egy gazdaember ezzel a problémával fordult a falu bölcséhez:
– Ó, bölcs bátyám-uram, nagy a baj! Rettenetesen pusztulnak a libáim!
– Én azt mondom, fiam, hogy zárd be őket, és ne engedd ki se éjjel, se nappal – tanácsolta az öreg a pipája mögül.
A derék gazdaember megfogadta a tanácsot, de másnap kétségbeesetten szaladt vissza.
– Ó, bölcs bátyám-uram, nagy a baj! Most még annál is jobban pusztulnak a libáim!Az öreg nyugodtan válaszolt:
– Most, hogy nem éri őket úgy a nap, nem kell nekik annyit inni. Adj nekik kevesebb vizet!
Harmadnap a gazdaember szomorúan tért vissza.
– Ó, bölcs bátyám-uram! Megdöglött az összes libám!
– Csakugyan? – Szívott nagyot a pipájába az öreg. – Kár, mert sok jó tanácsom lett volna még!

 

A nagyképűség ára

A kisfiú boldogan tart hazafelé a húsvéti locsolásból, amikor a szomszédék bajkeverő kamasz fia megállítja.
– Szevasz, öcsi. Locsolkodni voltál?
– Igen – feleli a kisfiú.
– Akkor most van egy csomó pénzed, igaz?
– Van, van.
– Na ide figyelj, játsszunk műveltségi vetélkedőt – áll elő a nagyfiú a nagy ötlettel. – Kérdezünk egymástól dolgokat, és ha te nem tudsz nekem válaszolni, adsz egy százast, de ha véletlenül helyesen válaszolnál, vagy netán én nem tudnék a te kérdésedre válaszolni, akkor, mivel én sokkal okosabb és műveltebb vagyok, én egy igazi ezrest adok neked. Na, hogy tetszik?
– Jó. – áll rá a kisfiú.
– Remek. Íme az első kérdés: ki volt Petőfi Sándor anyukájának a leghíresebb gyermeke?
– Nem tudom, tessék, itt egy százas!
– De kis mulya vagy, hát maga Petőfi Sándor! – teszi el a pénzt a szomszéd fiú nevetve. – Na tessék, itt a következő: Mikor volt az 1848-as forradalom?
– Nem tudom, tessék, itt egy százas!
– Nahát, 1848-ban! – csapkodja a térdét a nevetéstől a kamasz. – Na tessék, lásd, milyen jó fej vagyok, adok egy esélyt: most te kérdezhetsz tőlem.
– Jó. Mi az az empiriokriticizmus?
– Halvány lila gőzöm sincs, tessék, itt az ezres. – nyújtja át elképedve a pénzt a nagyfiú. – Miért, mi az?
– Nem tudom, tessék, itt egy százas!

 

A nyuszi sapkája

A róka így szólt egyszer a barátjához, a farkashoz:
– Tudod mit, farkas koma? Verjük meg a nyuszit!
– Jó, verjük meg! De miért? – kérdezte a farkas, mire a róka egy igazán ravasz ötlettel állt elő:
– Ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért!
Megkeresték tehát a gyanútlan nyuszit.
– Nézd már, ezen a nyúlon nincs is sapka! – kiáltott föl a róka, és bizony jól helyben is hagyták szegény tapsifülest.
A róka másnap megint így szólt a barátjához:
– Tudod mit, farkas koma? Verjük meg a nyuszit!
– De miért? – kérdezte a farkas – Megint a sapka miatt?
– Á, az már uncsi – legyintett a róka, majd elmondta újabb ravasz ötletét: – Kérjünk tőle cigit! Ha füstszűrőst ad, akkor azért, ha nem füstszűrőst, akkor meg azért!
– Na és ha nincs cigije?
– Akkor meg végképpen jaj neki! – zárta le a kérdést a róka.
Megkeresték tehát ismét a nyuszit.
– Hé, nyuszika! Adj egy cigit! – Szólította meg a róka.
– Füstszűrőst parancsolsz, vagy füstszűrő nélkülit? – Kérdezte a nyuszi.
A farkas tanácstalanul nézett a ravaszdira, aki szinte azonnal felkiáltott:
– Nézd már, ezen a nyúlon megint nincsen sapka!
(Innen ered az a kifejezés, hogy “füstszűrős sapka”, amivel azt szokták jelezni, ha valaki ellen mindenképpen találnak kifogást.)